Örömmel fogadtam el az előadói meghívást a GE Water divízió EMEA vezetőségének évindító rendezvényére. A tavaly októberi igazgatósági döntés szerint a Water divízió értékesítésre kerül. A feladatom az volt, hogy objektív szemmel adják egy kis ízelítőt abból, ami következik, illetve a szervezet szempontjából a különbségekről egy esetleges szakmai illetve pénzügyi befektető kiválasztása esetén, mivel pályám során ebben a témában széleskörű gyakorlati tapasztalatra tettem szert. A hallgatóság soraiban több mint 30 ország vezetői ültek, akik rengeteg érdekes gyakorlati kérdést tettek fel, jó hangulatú, interaktív délelőttöt zártunk.
GE ES EMEA kick off
